Határtalanul! – tanulmányi kirándulás Erdélyben

1. nap:

A kora reggeli indulás után első megállónkon, Nagyváradon a belvárosi hosszabb séta során megcsodáltuk a Fekete Sas Palota árkádját, a könyvtárat, a Városháza épületét. A Körösben a lelkes horgászok halakat lestek. Az Ady Múzeumban nagy sikert aratott az interaktív verskirakó, ahol románul is megoldották a gyerekek a feladatot. A Királyhágón megbeszéltük, mit is jelent a kifejezés “Erdély” és “a történelmi Erdély határa”. Kalotaszentkirályon a szállás elfoglalása után a házigazda megmutatta saját néprajzi gyűjtésüket. A vacsora után néptánctanulásban volt részünk. A fiúk csapásait a lányok csujogatása kísérte.

2. nap:

Reggel a körösfői templom kazettás mennyezetét, írott szőtteseit néztük meg. A lelkész úr mesélt a templom történetéről és az épületben őrzött (és most épp látható) török imaszőnyeg eredetéről. Kolozsváron megcsodáltuk Mátyás király szobrát. Sajnos a Szt. Mihály templomba nem tudtunk bemenni, mert felújítási munkálatokat végeztek. Meglátogattuk Mátyás király majd Bocskai István fejedelem szülőházait. A Babes-Bólyai Tudományegyetem után felkerestük a Farkas utcai református templomot, amit sajnos zárva találtunk. Így az előtte lévő Sárkányölő Szt. György szobrát állt módunkban jobban szemügyre venni. Innen a tordai sóbányába vezetett utunk, mely látványával és méreteivel mindenkit lenyűgözött. Még a tériszonyosok sem tudták kihagyni a sétát a magasba épített folyosón, többen az óriáskerékre is felültek. Útban a hasadékhoz felidéztük a valllásszabadságot adó tordai országgyűlés jelentőségét, majd kirándulást tettünk a hasadék aljában. Este a szállás elfoglalása után falunéző sétára indultunk Torockón.

3. nap:

A torockói Néprajzi Múzeumot nem tudtuk meglátogatni, mert jelzésünk ellenére 45 perc után sem érkezett meg a múzeum munkatársa. A torockószentgyörgyi várrom “bevétele” enyhítette csalódottságunkat. Nagyenyeden megemlékeztünk a hős diákokról és rövid látogatást tettünk a neves kollégiumban. Gyulafehérváron a Szt. Mihály Székesegyházban tisztelegtünk a Hunyadiak sírja előtt, nagy sétát tettünk a belvárosban, meglátogattuk a közeli ortodox templomot is. A dévai Szt. Ferenc Alapítvány vendégházában találkoztunk néhány nevelt gyermekkel.

4. nap:

Vajdahunyad vára rengeteg látnivalóval szolgált: lovagterem, Hunyadi-loggiák, várkút, asszonyház, kínzókamra. A piski arborétum különleges növényvilága után a feredőgyógyi vízesésben gyönyörködtünk. Déva várához meredek felvonón jutottunk fel, ahonnan páratlan panorámát csodálhattunk meg.

5.nap:

Marosillyén rendhagyó történelemórán ismerkedtünk meg a Veres Bástya és a Bethlen család történetével. A máriaradnai kegytemplom barokk stílusával, méretével mindenkire nagy hatással volt. Aradon kisebb nehézségek után találtuk meg az Aradi vértanúk emlékművét, ahol főhajtással és koszorúzással adóztunk a hősök emléke előtt. A belvárosi séta során a Szabadság-szobor mellett megnéztük a Minorita templom, Városháza, Kultúrpalota, Új Színház épületét. Innen már haza, Pázmándra vezetett utunk.

Határtalanul_képekben