Nemzeti Összetartozás Napja

A trianoni békediktátumot 1920. június 4-én írták alá Franciaországban, az úgynevezett Trianon-palotában. Az első világháború után ezzel a szerződéssel határozták meg Magyarország új határait. Az ország területének és lakosságának jelentős része más államokhoz került, így sok magyar ember egyik napról a másikra egy másik ország polgára lett. Ez nagy fájdalmat és szomorúságot okozott a magyaroknak.

A korabeli újságok fekete kerettel jelentek meg, és sok helyen megszólaltak a harangok a döntés hírére. Egy ismert mondat ebből az időszakból így hangzott: „Nem, nem, soha!”, amely azt fejezte ki, hogy sokan nem tudták elfogadni a békeszerződés következményeit.

A trianoni döntés után több millió magyar élt az ország határain kívül, de továbbra is megőrizték nyelvüket, kultúrájukat és hagyományaikat. Ezért ünnepeljük június 4-én a Nemzeti Összetartozás Napját is. Ezen a napon nemcsak a veszteségekre emlékezünk, hanem arra is, hogy a világ különböző részein élő magyarokat összeköti a közös nyelv, kultúra és történelem. A múlt eseményeinek megismerése segít jobban megérteni nemzetünk történetét és az összetartozás fontosságát.

A fenti gondolatokhoz iskolánk énekkara az Ismerős Arcok: Nélküled című dalának eléneklésével csatlakozott. Az aulában korabeli plakátok másolataival szemléltetjük a döntés visszhangját.